Kemenesmagasi község honlapja! Köszöntelek! <=

Isten hozott köztünk! (Nem hivatalos honlap)

Fekvése

Kemenesalja északi részén a Marcal mellékének síkjában fekszik a csaknem ezer lakosú község. Területének nagyobb része jellegzetes Kemenes vidéki síkság, mely többnyire mezőgazdasági művelés alatt áll. Csak délre, a Marcal folyó és a Cinca-patak találkozásának környékén levő rétek, és a Szergény felé eső határrészen emelkedő kicsiny vulkanikus dombok erdőfoltjai különülnek el a tájból. A falutól északra már más a táj jellege, a Cser (Kemeneshát) alacsony fennsíkjának kiterjedt erdőségei húzódnak. A fő közlekedési utaktól távol esik a település, Celldömölk felől érkezve a Kemenesszentmárton-Vönöck irányába tartó úton haladva, majd Vönöck előtt jobbra letérve érhetjük el a falut.

Története A mai ezer körüli lakosú település 1906-ban jött létre Nemes­magasi és Pórmagasi egyesítéséből. A korábban valószínűleg egy település (Mogos 1331; Magassi 1353) a 14. században válhatott külön. A főleg kisnemesi birtoklású részből lett Alsó- vagy Nemesmagasi. A bakonybéli apátság kezébe került másik rész neve először a tulajdonosok miatt változott meg (Apathfölde 1433, Apathy magassy 1447), később elhelyezkedése illetve lakosai alapján kapta a Felső- és Pórmagasi elnevezést (1587, 1643). Pórmagasit a bencések a Garai és a Magassy családoknak adták bérbe, később az Esterházyak pápai uradalmának lett része. Nemesmagasi az 1754. évi statisztikai összeírás alapján a Dunántúl „legnemesebb" községei közé tartozott, hisz a század eleji huszonnéggyel szemben ötvenkét nemest írtak össze (Berzsenyi, Guoth, Győrffy, Illés, Magassy, Mesterházy és a Smidéliusz családok). Nemesmagasiban már 1848 előtt kaszinó működött. 1944-ben, a német megszállás után Darvas József író, szerkesztő, politikus a községben volt illegalitásban a háború végéig. Ennek emlékét tábla is őrzi.

Nevezetességei

Jézus Szíve evangélikus templom

  • Berzsenyi család kriptája

Híres emberek

Itt született Papp Ferenc (1871–1943) irodalomtörténész, az MTA tagja.

Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör Hagyományőrző Egyesület

A Kemenesmagasi Citeraegyüttes és Népdalkör a Röpülj páva-mozgalom második hajtásaként 1978-ban alakult meg. Évente 25-30 szereplésre kap meghívást, s a szakmai minősítők sem maradhatnak el. 2007-ben kiadták az első saját készítésű CD lemezüket, Szépen muzsikálnak, szépen verbuválnak címmel. 2009-ben közös CD felvételt készítettek Erdélyi testvéreinkkel a Nagyfalusi Polifónia Kórussal. 2010-ben elkészült az együttes második CD lemeze. A lemezen a Történelmi korokat énekelnek meg.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 10
Heti: 50
Havi: 661
Össz.: 79 959

Látogatottság növelés
Oldal: Falutörténet
Kemenesmagasi község honlapja! Köszöntelek! <= - © 2008 - 2024 - kemenesmagasi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »